2010. június 28., hétfő

Christina Aguilera feat. Nicki Minaj: Woohoo

Megérkezett Christina Aguilera következő kislemezdala, mely Magyarországon az egész hazai sajtót bejárt „Woohoo” című dal lesz, Nicki Minaj rapper közreműködésével. A dal érdekessége – ha valaki még nem hallotta volna -, hogy Kovács Kati „Add már, Uram az esőt!” című dalából tartalmaz hangmintákat, sőt magát a dalcímet is ez a hangminta ihlette (a dalban végig hallható „woohoo”-zás Kovács Kati hangján szólal meg). A „Woohoo” című dalt Christina mellett Jamal Jones, Ester Dean és Claude Kelly jegyzik, producere Polow Da Don volt, és az új Bionic CD füzetében a szám leírásánál fel is tűntették, hogy az Kovács Kati dalából tartalmaz részleteket. A magyar énekesnő egyébként ezzel a dallal nyerte meg másodszor a táncdalfesztivált (egész pontosan 1972-ben), a zenét Koncz Tibor szerezte, míg a szöveget Szenes Iván írta. Az "Add már, Uram az esőt!" több lemezen is szerepelt, de Kovács Kati magyar nyelven csupán az 1986-os "Kívánságműsor" című nagylemezére tette fel. A hír nyílvánosságra kerülése óta Kovács Kati koncertjein is megosztja ezt a fantasztikus hírt közönségével. További infok: http://www.christinaaguilera.com.

Nincsenek megjegyzések: