2009. december 10., csütörtök

Livvi Franc: Automatik

A szuperszexi barbadosi-brit tehetség második kislemezdalával jelentkezik a Now I'm That B.I.T.C.H. után, mely Amerikában, Nagy Britanniában és Németországban is előkelő helyezést ért el a különböző dance / club play és rádiós listákon. Ugyan debütáló albumára még néhány hónapot várnunk kell, az Automatik című dal már most előrevetíti milyen hangzást is várhatunk majd Livvitől. A dal producere nem más volt, mint az elektro-pop műfaj jelenlegi koronázatlan királya, Red One (Lady Gaga, Enrique Iglesias, Sean Kingston). Az új dalhoz már remixek is készültek, és a videoklipet is leforgatták, mely heteken belül bemutatkozik a zenecsatornákon. A 2010-es év egyik nagy felfedezettje Ke$ha mellett Livvi Franc lehet. Az Automatik már hazánkban is hallható az egyik nagy országos rádióban. További info: http://www.livvifranc.com/us.

2009. december 9., szerda

P!nk: I Don't Believe You

P!nknél nincs megállás! Megérkezett sorban az 5. sláger is hihetetlenül sikeres Funhouse című albumáról. Bár a Please Don't Leave Me és a Funhouse című dalok is még nagy kedvencek szerte a világon, Európában az I Don't Believe You című ballada vette át a vezetést az összesített rádiós listán a P!nk dalokat tekintve, és erőteljesen tör fölfelé. A dalhoz, mely kiválóan illik a hűvös téli estékhez, egy fekete-fehér videoklip is készült, amit már láthatunk a VIVA-n is. További info: http://www.pinkspage.com,videoklip: http://myplay.com/videos/pink/i-dont-believe-you.

2009. december 8., kedd

Sade: Soldier Of Love

2010 legnagyobb visszatérése minden bizonnyal Sade nevéhez fog fűződni, aki 10 év után jelenteti meg legújabb, “Soldier Of Love” című hatodik stúdióalbumát február 8-án.
Az album első kislemezdala a címadó “Soldier Of Love”, melynek társproducere Mike Pela volt, s melynek szövegét Sade korábbi szerzőtársaival (Andrew Hale, Stuart Matthewman és Paul Spencer Denman) írta. A dal, mely pulzáló dob alapra épül Sade összetéveszthetetlen hangjával kiegészítve, a mai napon kerül a rádiókhoz világszerte, és egyben elindítja a visszaszámlálást is az album megjelenéséig. Az új albumot Angliában rögzítették, mely az első lesz a 2000-ben megjelent többszörös-platina minősítést elért Lovers Rock album óta.
Az időtlen és egyedi hangzásáról is ismert Sade eddigi 25 éves karrierje során hatalmas sikereket ért már el nemzetközileg és az Államokban is. Debütáló albumuk, az 1984-es Diamond Life óta az együttes mind az öt lemeze bekerült a Billboard Top200 Album lista Top10-ébe, és több mint 50 millió albumot adtak el világszerte. Jelölve voltak American Music Awardsra, MTV Video Music Awardsra, és nyertek három Grammy-díjat is – az elsőt 1986-ban a “Legjobb Új Előadó” kategóriában, majd 1994-ben a “Legjobb R&B Előadás / Duo vagy Együttes” kategóriában, illetve 2002-ben a “Legjobb Pop Album” kategóriában a “Lovers Rock”-kal. További info: http://www.sade.com.

2009. december 5., szombat

Three 6 Mafia vs. DJ Tiësto with Sean Kingston & Flo Rida: Feel It

A Three 6 Mafia, Sean Kingston és Flo Rida közös dala a háromszoros világelső DJ Tiestóval igazi meglepetésként érte mind az elektronikus zenei szcénát, mind pedig az R&B stílus rajongóit világszerte. A "Feel It" egy 100%-os sláger, amelyben a manapság oly népszerű DJ-világ (nem csak) képletesen "találkozik" az amerikai R&B-sztárokkal.
Egy tökéletes mainstream dance dal a "Feel It", amelyhez nem mindennapi klip is készült. Az igazi party videóban szerepel természetesen Tiesto, Sean Kingston, Flo Rida valamint a 2010. március 2-án új albummal jelentkező Three 6 Mafia is.
A "Laws of Power" című, jövő tavasszal a boltokba kerülő korongon lesz tehát hallható a "Feel It", amely on-line már most elérhető klip formájában, az MTV-n várhatóan jövő év elejétől láthatjuk. További info: http://www.three6-mafia.com/, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=FThuVI_maAs.

2009. november 13., péntek

Alexandra Burke feat. Flo Rida: Bad Boys

Az énekesnő neve tavaly decemberben járta be először a világot, amikor emlékezetes duettet adott elő Beyoncéval az X Factor nevű brit tehetségkutató műsorban, majd a fináléban meg is nyerte a sorozatot. Debütáló kislemezdala, a „Hallelujah” több mint 1 millió példányban kelt el, mellyel övé lett a #1 karácsonyi kislemez, s további 3 hétig ebben a pozícióban is maradt. A „Hallelujah” minden idők leggyorsabban fogyó kislemeze lett a női előadók között Nagy-Britanniában, ráadásul bekerült a Guinness rekordok könyvébe is a leggyorsabban fogyó európai kislemez letöltések kategóriában, több letöltést produkálva két nap alatt, mint amennyit a korábbi rekorder egy hét alatt teljesített.

Az azóta eltelt kilenc hónapban elkészítette debütáló albumának anyagát, melyről az első kislemezdal a „Bad Boys”. A kislemez #1 helyen debütált Nagy-Britanniában október 11-én, megelőzve Robbie Williamst, majd egy hétre rá debütáló albuma, az „Overcome” is #1 pozícióban nyitott a szigetországban, és immáron elérte a platinalemez minősítést. Ezeknek a sikereknek a fényében büszkén mutatjuk be A következő globális pop Szupersztárt: Alexandra Burke-t.

Debütáló albuma Európában 2010. februárjában lát napvilágot, tele slágerlistákra való dallamokkal, olyan producerektől és közreműködőkkel, mint Jay Z, RedOne, Stargate, The Phantom Boyz, The Freemasons, Flo Rida és Ne-Yo. A Bad Boys klipje várhatóan januárban MTV Push támogatásra is számíthat, de hazánkban már a VIVA-n is látható.
További info: http://www.alexandraburkeofficial.com/, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=UNtedKO-KUg.

2009. november 5., csütörtök

Thalía: Equivocada

Megérkezett a mexikói szupersztár, Thalía régóta várt első kislemeze, az „Equivocada” november 30-án megjelenő új albumáról, a „Thalía en Primera Fila”-ról. Ilyen albumot az énekesnő két évtizede tartó karrierje során még sohasem készített. Az „Equivocada” csak egy példája annak, ahogy Thalía megmutatja nyers, érzékeny, sebezhető énjét közönségének.

Az albumot a BankUnited Centerben, a floridai Coral Gablesben rögzítették júliusban. A lemez új dalok, feldolgozások és klasszikus slágerek új változatainak keveréke, de találhatunk majd rajta két duettet is Joan Sebastiannal és Pedro Capóval.

A dinamikus énekesnő, tehetséges színésznő és elhivatott üzletasszony, Thalía ma már igazi nemzetközi szupersztárnak számít. A latin énekesnő több mint 20 évvel ezelőtt kezdte karrierjét 9 évesen, és már több mint 20 millió albumot adott el világszerte. 12 Top10-ben szereplő kislemeze volt, melyek közül 4 a #1 pozíciót is elérte. Számtalan díjat kapott már, köztük 2 Latin Billboard díjat és több Premios Juventud díjat. Ő mexikó legismertebb teleregény szereplője is, rajongói minden földrészen megtalálhatóak Amerikától Európáig, Ázsiától a Távol-Keletig. További info: http://www.thalia.com/.

2009. október 26., hétfő

Adam Lambert: Time For Miracles

Az American Idol idén májusban véget ért 8. szériájában tűnt fel Adam Lambert, és egészen a döntőig menetelt, végül a második helyen zárta a tehetségkutató műsort. Novemberben jelenik meg debütáló albuma az Államokban, ám máris nemzetközi vizekre evezik vadonatúj, Time For Miracles című dalával, mely a november 12-én hazánkban is bemutatásra kerülő, 2012 című katasztrófafilm főcímdala lesz. A dalhoz készült videoklip - melyben részleteket is láthatunk a filmből - múlt héten debütált a MySpace-en: http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=64424781 A 2012 film zenéje november 9-án lát napvilágot CD-n. További info: http://www.adamofficial.com/.

2009. október 19., hétfő

Chris Brown feat. Lil Wayne & Swizz Beatz: I Can Transform Ya

Chris Brown új dalában azt állítja: meg tud változtatni. A zseniális modern R&B újdonság arra mindenképp biztonyíték, hogy ő meg tud változni. A Transformersre emlékeztető új image-ben Chris társa Lil Wayne és Swizz Beatz. Az új dal a várhatóan december 14-én megjelenő új Chris Brown album, a Graffiti első kislemeze. További info: http://www.chrisbrownworld.com/.

2009. október 16., péntek

Marit Larsen: If A Song Could Get Me You

A mindössze 26 éves norvég lány már igazi nemzetközi karriert tudhat maga mögött, miután tinisztárként befutott az M2M nevű formációval világszerte, több mint 2 millió albumot és 10 millió kislemezt eladva. 2006-ban aztán szóló karrierbe kezdett hazájában, és kiadott 2 albumot is, melyek többszörös platina minősítést értek el. 2009. tavaszán Németországban, Ausztriában és Svájcban is hódító útjára indult If A Song Could Get Me You című dalával, mely viharos gyorsasággal sláger lett. Németországban és Ausztriában egészen a #1 pozícióig jutott a kislemez listán, de a rádiós listákon is Top5-ben szerepelt. A kislemez azóta már az arany minősítést is elérte Németországban. A hatalmas siker hatására megjelent azonos című albuma is ebben a három országban - szintén Top5-ös pozíciókat elérve -, mely a hazájában megjelent első két szóló album legjobb felvételeit tartalmazza, és mely november 23-tól már hazánkban is elérhető lesz. Az If A Song Could Get Me You dal jelenleg is a Top30-ban található az európai rádiós listán! További info: http://www.maritlarsen.com/, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=5RbSXxwiYMY.

2009. október 15., csütörtök

Jordin Sparks: S.O.S. (Let The Music Play)

Jordin Sparks nyár elején jelentkezett második stúdióalbumával, a Battlefielddel. A közepes tempójú címadó ballada után itt egy igazi, tempós rádiós- és klub sláger az American Idol győztes énekesnőtől, az S.O.S. (Let The Music Play), mely Shannon Let The Music Play című dalából merít, producere pedig Cutfather volt (Kylie Minugue, The Pussycat Dolls). A klip már látható a VIVA-n is! További info: http://www.jordinsparks.com,videoklip: http://myplay.com/videos/jordin-sparks/sos-let-the-music-play.

Gossip: Love Long Distance

Hallottad már a legújabb Gossipot? A dance-punk-indie-rock szenzáció tovább folytatódik! A Heavy Cross után itt a Gossip második slágere, a Love Long Distance a tavasszal megjelent Music For Men című albumukról. Beth Ditto továbbra is őrült, továbbra is botrányos, és továbbra is leszbikus. De mi pont ezért szeretjük. Ráadásul november 20-án Bécsben turnézik a Gossippal! Csatlakozz a magyar Gossip rajongókhoz Te is a Facebookon (http://www.facebook.com/home.php#/pages/Gossip-Hungary/149036866000)! További info: http://www.gossipyouth.com, videoklip: http://myplay.com/videos/gossip/love-long-distance

2009. október 12., hétfő

Michael Jackson: This Is It

Magyar idő szerint október 12-én reggel 6 órakor az eddig soha nem hallott Michael Jackson dal, a "This Is It" bemutatkozott a http://www.michaeljackson.com/ oldalon. A vadonatúj "This Is It" dal egy újabb izgalmas pillanata a zenetörténelemnek a világ egyik legtöbbre becsült előadójával. A dal, melyben Michael testvéreit, a The Jacksonst hallhatjuk háttérvokálozni, a Sony Pictures hamarosan bemutatandó filmjének, a "MICHAEL JACKSON'S THIS IS IT"-nek a végefőcímében hallható és megtalálható lesz az október 26-án megjelenő 2 CD-s új Michael Jackson "This Is It" albumon is, mely az egyetlen kiegészítője lesz az október 28-tól két héten át látható filmnek. A kislemez borítója - mely nemsokkal halála előtt készült a Staples Centerben a próbák alatt - szintén megtalálható lesz az album bookletjében. A dalhoz készülő videoklip várhatóan 19-én debütál!

2009. október 7., szerda

Cesaria Evora - Ligereza

3 évvel "Rogamar" című albuma után Cesaria Evora vadonatúj stúdióalbummal jelentkezik október 26-án, "Nha Sentimento" (Érzéseim) címmel. A 14 új dalt tartalmazó albumot Sao Vicentében és Párizsban rögzítették az idei évben. Az album producere Jose Da Silva volt, a hangszerelést Nando Andrade végezte, Ceasria zongoristája. A lemez első kislemezdala a "Ligereza". További info: http://www.myspace.com/cesariaevora.

2009. október 5., hétfő

Ke$ha - TiK ToK

Pimasz + Provokatív = Ke$ha! Az óra már ketyeg és hamarosan robbanni fog! Megérkezett az év megaslágere, a TiK ToK! A mindössze 22 éves lány neve már ismerős lehet azok számára, akik hallották Flo Rida "Right Round" című slágerét, melyben Ke$ha is közreműködik, s mely #1 helyezést ért el a Billboard Hot 100 listán.

A Los Angeles-i csajszi most a saját lábára állt, és elkészítette első slágerét, mely valószínűleg nem kisebb hatással lesz a zenei színtérre, mint egy évvel ezelőtt Katy Perry vagy Lady Gaga volt. Az MTV várhatóan őt választja a novemberi Push kampány művészének, de az is sokat sejtet, hogy már Pitbull albumán is találkozhatunk a nevével. 2010 januárjára várható debütáló albumán nem kisebb nevek dolgoznak, mint Dr. Luke, Max Martin és Benny Blanco. Igazi bombasiker várható! További info: http://www.keshasparty.com, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=sXMu14YlfXs.

2009. szeptember 29., kedd

Britney Spears - 3

A várkozásnak vége! Itt a legújabb Britney sláger!
Zenei karrierjének 10. évfordulóját megünneplendő Britney Spears november 23-án megjelenteti "The Singles Collection" címen vadonatúj válogatásalbumát. Az új lemezen ez az új dal is szerepel majd, melyet Britney a slágergyáros Max Martinnal és Shellbackkel készített. A dalhoz forgatott új videoklip és a remixek is hamarosan elkészülnek! 10 éves karrierje során Britneynek 5 albuma debütált #1 pozícióban a Billboard albumlistán, és 23 slágere ért el Top40-es helyezést a Billboard Pop Singles listáján. Britney Spears világszerte az egyik legtöbb lemezt eladó művész az elmúlt 10 évet tekintve, lemezei, a Baby One More Time (1999), az Oops!... I Did It Again (2000), a Britney (2001), az In The Zone (2003), a Blackout (2007) és a Circus (2008) sorra felkerültek az eladási listák élére. Eddig több mint 63 millió albumot adott el világszerte. További infok: http://www.britneyspears.com.

2009. szeptember 25., péntek

Within Temptation feat. Chris Jones - Utopia

A Within Temptation november 2-án új akusztikus koncertalbummal jelentkezik An Acoustic Night At The Theatre címmel, melyre felkerült egy új stúdiófelvétel is, az Utopia, melyet a brit Chris Jones-szal duettben ad elő az énekesnő Sharon den Adel. A koncert anyagát az eindhoveni Muziekcentrum Frits Philipsben vették fel tavaly novemberi turnéjuk alkalmával. További infok: http://www.within-temptation.com/, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=oEIvlihb2Ms.

2009. szeptember 24., csütörtök

Foo Fighters - Wheels

15 év, 6 platina album és ugyanennyi Grammy-díjjal a hátuk mögött (nem beszélve teltházas koncertjeikrõl a Wembley Stadionban, a Madison Square Gardenben és az L.A. Forumban) a Foo Fighters hamarosan újabb mérföldkõhöz érkezik az amerikai rock istenségekké való felemelkedésük útján: a csapat 2009. november 2-án megjelenteti történetének legelsõ válogatás lemezét legnagyobb slágereivel, a briliánsan csak Foo Fighters Greatest Hitsnek keresztelt albumon.
Ahogy mindig is, Dave Grohl (ének, gitár), Taylor Hawkins (dob, ének), Nate Mendel (basszus) és Chris Shiflett (gitár) nem elégedett meg egyszerûen azzal, hogy összeválogassa legnagyobb nemzetközi slágereit, melyek platinalemezekkel és aranyszobrocskákkal halmozták el a bandát, valamint arénákat és stadionokat töltöttek meg világszerte: a Foo Figters Greatest Hits 2 vadonatúj dalt is tartalmaz majd, az új rádiós kislemezdalt, a "Wheels"-t - mely Obama elnök július 4-i barbekjúján hangzott el elõször élõben a Fehér Házban a katonai hõsök tiszteletére -, illetve a "Word Forward". Mindkét dalt kizárólag erre a válogatásra készítette a csapat saját, legendás 606-os stúdiójában, Butch Vig producer közremûködésével. Az új dalok önmagukban is megállják a sarat, de az olyan Grammy nyertes dalok, mint a "The Pretender", az "All My Life" és a "Learn To Fly", valamint az állandó Foo kedvencek, mint a "Best Of You", a "Times Like These", a "My Hero" és az "Everlong" tovább erõsítik a dallistát, jól körülhatárolhatóvá téve a Foo Figters kiváló zenei termését napjainkig. További info: http://www.foofighters.com.

2009. szeptember 23., szerda

Kelly Clarkson - Already Gone

Az Already Gone már a harmadik sláger Kelly Clarkson tavasszal megjelent All I Ever Wanted című legutóbbi albumáról, melyből már több mint 1,2 millió példány kelt el világszerte. A még mindig ellenállhatatlan My Life Would Suck Without You és a szintén tempós I Do Not Hook Up után ebben az új kislemezdalban és klipben Kelly a nőiesebb oldalát mutatja meg nekünk, mellyel még a a VH1 Divas műsorába is bekerült múlt héten, és igazi dívaként adta elő ezt a gyönyörű dalt élőben (kattints ide a videó megtekintéséhez). A dal producere és társszerzője Ryan Tedder volt. A dalhoz készült videoklip már látható a VIVA-n is.
Kelly hamarosan turnéra indul, először Észak-Amerikát járja körbe vadonatúj showjával, majd jövő tavasszal Európába is ellátogat. A 2010. februárjában esedékes brit dátumokat már be is jelentették hivatalos weboldalán, de bizonyára több európai nagyvárosban is fellép majd. További info: http://www.kellyclarkson.com, videoklip: http://myplay.com/videos/kelly-clarkson/already-gone.

2009. szeptember 16., szerda

Alicia Keys - Doesn't Mean Anything

Minden bizonnyal Clive Davis ütötte meg a főnyereményt idén ősszel, hiszen Whitney Houston és Leona Lewis után még egy szuper tehetséggel megáldott tanítványa, Alicia Keys is új albummal jelentkezik. Az albumról egyelőre még nem szivárogtak ki információk, de biztosak lehetünk benne, hogy az 5 millió példányban elkelt előző "As I Am" című album után ez a lemez is még tovább emeli az aranytorkú énekesnő amúgy is fellegekben járó szupersztár státuszát. Az énekesnő a közelmúltban több projektben is részt vett: tavaly év végén ő énekelte a legutóbbi James Bond film főcímdalát Jack White-tal, nemrégiben ő készítette el Whitney Houston új albumának első kislemez dalát, a Million Dollar Billt, de Alejandro Sanz latin énekes új albumán és Jay-Z új kislemezén (Empire State Of Mind) is szerepel közreműködőként, így a legjobb időpontban indul útjára a még cím nélkül álló új album-projekt.

A lemez első kislemez dala, a "Doesn't Mean Anything" szeptember 15-én került a rádiókhoz, mely várhatóan legalább akkora sláger lesz, mint a "No One" volt 2007 végén, mely még Magyarországon is felért a MAHASZ Rádiós Top40 lista csúcsára. További info: http://www.aliciakeys.com/.

2009. szeptember 14., hétfő

Leona Lewis - Happy

November 16-án a 2008-as év hangja, Leona Lewis második, "Echo" című albumával jelentkezik, mely a 2007 végén megjelent, négyszeres Brit Awards jelölt és háromszoros Grammy jelölt "Spirit" című albumot követi a sorban. Leona viharos gyorsasággal hódította meg az egész világot, és több mint 6 millió példányban talált gazdára debütáló lemeze, ezzel kiérdemelve 2007-ben Nagy-Britanniában, 2008-ban pedig az Egyesült Államokban az év legjobban fogyó lemeze címet. A "Spirit" lett minden idők leggyorsabban fogyó debütáló lemeze is Nagy Britanniában, miután #1 debütálását követően több mint 1 millió példányt adtak el belőle az első 5 hét alatt. Ezzel azonban a rekordok még nem álltak le, ugyanis a "Spirit" volt az első olyan brit női előadó által készített album a történelem során, mely #1 pozícióban nyitott az amerikai Billboard albumlistán, de ezelőtt soha egy brit (férfi vagy női) előadó debütáló lemeze sem tudott felkapaszkodni a Billboard lista élére. A "Spirit" Magyarországon is aranylemez lett, mellyel hazánkban magáénak tudhatja a legjobban fogyó debütáló album címét 2008-ban.

Az album első kislemez dala a "Happy" lesz, melyet ismét azzal a Ryan Tedderrel készített, akinek a "Bleeding Love" című slágert is köszönheti, mely több mint 30 országban lett #1 sláger tavaly. Hazájában 7 héten át vezette a kislemez listát ezzel a dallal, de Magyarországon is 5 héten át volt #1 a MAHASZ Rádiós Top40 listán.

Clive Davis és Simon Cowell ezúttal sem bízza a véletlenre a sikert, hiszen olyan ütős produceri listát hoztak össze az új lemezhez, melyet csak nagyon kevesen tudnak: Max Martin, Timbaland, Justin Timberlake, John Shanks, Stargate, Neo, hogy a legnagyobb neveket említsük. Az "Echo" című album dalainak megírásában ezúttal maga Leona is részt vett, így már egy sokkal érettebb, hozzá közelebb álló anyagot hallhatunk majd tőle. További info: http://www.leonalewismusic.co.uk/.

2009. szeptember 10., csütörtök

P!nk - Funhouse

Már hallható a hazai rádiókban is P!nk egyik legjobb dala a tavaly októberben megjelent albumáról, mely egyben a lemez címadó dala is lett. P!nk népszerűsége töretlen, slágerei egymás után kerülnek fel a toplisták élére, videoklipjei egyre őrültebbek, az album egyik dala az új VW Polo reklámzenéje, Funhouse koncertturnéja pedig már megérte a 100. showját is. Hamarosan pedig ismét átélhetjük a tavaszi Aréna beli konceret, hiszen a turnéból készült DVD és Bluray az album tour edition változata mellett szintén megjelenik még októberben! A Funhouse videoklip már látható a VIVA-n is! További info: http://www.pinkspage.com, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=gDBu-hX0Itg.

2009. szeptember 3., csütörtök

JLS - Beat Again

Végre hazánkba is megérkezett a legújabb brit boyband, a JLS (Aston Merrygold, Marvin Humes, Jonathan "JB" Gill és Oritsé Williams) első slágere, a Beat Again, mely Nagy-Britanniában egészen a #1 pozícióig kúszott fel a kislemez listán, több mint 100.000 letöltéssel a megjelenés hetében, de Európában is egyre feljebb kapaszkodik az összesített rádiós listán, ahogy egyre több országban hódítják meg a rádiókat. A fiúk az X-Factor című tehetségkutató műsorban tűntek fel tavaly, és csak egy hajszállal maradtak le az első helyről Alexandra Burke mögött. A dalhoz készült videoklip már kiemelten fut a VIVA-n hetek óta. További info: http://www.jlsofficial.com, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=TJWBfmudEeY.

2009. augusztus 25., kedd

Metro Station - Seventeen Forever

Az egyik legmenőbb amerikai tinibanda az egész világot felforgatta Shake It című slágerével, és most ott folytatják, ahol az előző dalban abbahagyták, hiszen a Seventeen Forever sem kevésbé tempósabb elődjénél. A Seventeen Forever egy igazi pop dal a '80-as éveket idéző elektro hangzással, melyben a szintetizátor ütemesen ver, mint a pulzusunk. A fülbemászó dallam mögött azonban egy sötétebb tónus is rejlik. A refrén arra emlékezteti a hallgatókat, hogy "nem leszünk tizenhét évesek mindörökké, de ma este még megszökhetünk", kifejezvén a szabadság múlandó érzését, mely együtt jár a felnőtté válással. A fiúk júliusban egy rövid klubturné erejéig Európába is ellátogattak, és mindenhol sikongató tinilányok ezrei várták őket a teltházas fellépések előtt, melyről a VIVA nézői is megbizonyosodhattak a július végi Metro Station hétvége keretében, ahol a müncheni koncertbe kaphattunk betekintést Zola és a vele kiutazó magyar rajongók által. Mason és Trace gyakori vendég a hazai tinimagazinokban is már, a Bravo és a Popcorn rendszeresen közöl róluk cikkeket, interjúkat, posztereket, mely biztos jele annak, hogy a fiúk már itthon is felértek a legnagyobbak közé! Az év hátralévő részében Trace és bandája testvéréhez, Miley Cyrushoz fog csatlakozni egy hatalmas Észak-Amerikai turnéra, majd megkezdik jövő tavaszra várható második albumuk felvételeit is. További info: http://www.metrostationmusic.com, videoklip: http://myplay.com/videos/metro-station/seventeen-forever.

Imogen Heap - First Train Home

A brit énekesnő, Imogen Heap "Ellipse" című vadonatúj, harmadik albuma a héten jelent meg világszerte. Az album első kislemezdala a "First Train Home". Előző, 2006-os albumát két Grammy-díjra is jelölték. További info: http://www.imogenheap.com/

2009. augusztus 18., kedd

Lenka - Trouble Is A Friend

A félig ausztrál, félig cseh származású Lenka azonos című debütáló albumának második kislemezdala a Trouble Is A Friend. Első, "The Show" című dala már Európában is nagy népszerűségnek örvend, így várhatóan ezzel a dallal is szép sikereket ér majd el. További info: http://www.lenkamusic.com/, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=C3rDMJERl64.

Landon Pigg - Falling In Love At A Coffee Shop

A fiatal és tehetséges Landon Pigg tavaly került a figyelem középpontjába, mikor Falling In Love At A Coffee Shop című dalát két amerikai reklámkampány zenéjének is kiválasztották (AT&T http://www.youtube.com/watch?v=zWoRib-BFUQ és Diamonds Are Forever http://www.youtube.com/watch?v=T7HG-6rw1o4). A dal akkor nem került a rádiókhoz, mégis több mint 400 ezer példányt adtak el belőle az USA-ban. Most elkészült a rádiós változat is Eric Rosse producer (Sara Bareilles) közreműködésével. Landon "The Boy Who Never" című albuma szeptember végén jelenik meg Amerikában. További info: http://www.landonpigg.com/.

2009. augusztus 13., csütörtök

Whitney Houston - Million Dollar Bill

Megérkezett Whitney Houston vadonatúj, első kislemezdala az augusztus 31-én megjelenő I Look To You című albumáról. A tempós, slágergyanús dal készítésében Alicia Keys és a Swiss Beatz működött közre, és garantáltan felforgatja majd a slágerlistákat! A videoklipet ezen a héten veszik fel hozzá New Yorkban, és az album megjelenése környékén kerül a zenecsatornákhoz. Az album megjelenését felfokozott hangualtban várja az egész világ, és a nemzetközi sajtó is kiemelten foglalkozik a díva fantasztikus visszatérésével! További info: http://www.whitneyhouston.com, visszatekintés Whitney karrierjére a Reflektorban: http://www.rtlbulvar.hu/video/65247.

2009. augusztus 11., kedd

Calvin Harris - Ready For The Weekend

Ugyan még csak kedd van, de mi már a hétvégi bulit várjuk, hiszen hallottuk Calvin Harris legújabb, második kislemezdalát. A Ready For The Weekend hasonló sikerekre számíthat, mint az előző, I'm Not Alone című kislemez dal, mely #1 pozíciót ért el a brit kislemezlistán. Az új dalban Mary Pearce-t is hallhatjuk vokálozni, aki olyan neves előadóknak volt már a háttérénekese, mint Lionel Richie és Chaka Khan. A dalhoz Fake Blood és Dave Spoon is készített klub remixeket. Az újabb elektro pop mestermű Calvin Harris augusztus 17-én megjelenő második albumának címadó dala is egyben. További info: http://www.calvinharris.co.uk, videoklip: http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&VideoID=60245731.

2009. augusztus 10., hétfő

Ciara feat. Missy Elliot - Work

Máris itt van Ciara legújabb bombasztikus slágere a Fantasy Ride című albumáról, melyet ezúttal Missy Elliottal közösen készített. A dalhoz készült klip már idehaza is látható a VIVA-n. A Love Sex Magic sikerét látva nem kétséges, hogy ez a tempós felvétel is a rádiók egyik kedvence lesz. További info: http://www.ciaraworld.com/, videoklip: http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&VideoID=59802813.

2009. július 27., hétfő

Backstreet Boys - Straight Through My Heart

Megérkezett a Backstreet Boys vadonatúj slágere az október 5-én megjelenő "This Is Us" című új albumukról. A dal producere RedOne volt, aki valószínűleg a legfelkapottabb producer most Amerikában (gondoljunk csak például Lady Gagára, Sean Kingstonra, vagy épp Enrique Iglesias és Ciara duettjére). A fiúk október 30. és december 6. között Európában fognak turnézni új lemezük anyagával, hozzánk legközelebb várhatóan Pozsonyban, Zágrábban és Bukarestben lépnek majd fel. További info: http://www.backstreetboys.com.

2009. július 21., kedd

Beyoncé - Sweet Dreams

Máris itt van Beyoncé legújabb slágergyanús dala, a Sweet Dreams az I Am... Sasha Fierce című albumról, mely a Single Ladies méltó utódjává is válhat, hiszen tempós, fülbemászó, könnyen megjegyezhető a dallama, és nem mellékesen a 2 hete debütált videoklipben ismét megcsodálhatjuk az énekesnő egyedülálló csípőmozdulatait is két táncosnő kíséretében. A videoklip a múlt héttől már a VIVA-n is látható! További info: http://www.beyonceonline.com/, videoklip: http://myplay.com/videos/beyonce/sweet-dreams.

2009. július 13., hétfő

Shakira: She-Wolf

Megérkezett Shakira vadonatúj, fülbemászó slágere az októberben megjelenő új angol nyelvű albumáról. A Shakira és John Hill (Santogold) által írt és készített, 125 bpm körüli vibráló dal egy vadonatúj, diszkós, elektrós hangzásvilágot teremt a vadító latin énekesnő eddigi slágereihez képest. A Jake Nava által rendezett látványos videó jövő héten debütál világszerte, melyben szemtanúi lehetünk annak a metamorfózisnak, melyben She-Wolffá (azaz Farkasnővé) válik egyedülálló táncmozdulatai közben. További info: http://www.shakira.com/.

2009. június 23., kedd

Melody Club - Girls Don't Always Wanna Have Fun

Az 5 fős svéd szinti rock-pop együttes első kislemezdala a "Girls Don't Always Wanna Have Fun" a Goodbye To Romance című negyedik albumukról, mely Skandináviában április végén látott napvilágot, idehaza pedig július 13-án kerül a boltokba.
Legjelentősebb sikerüket 2002-ben érték el debütáló, Palace Station című dalukkal, de szerepeltek már az EA Sports FIFA08 játékában is egy dallal (Fever, Fever). Eddig már több mint 500 koncertet adtak világszerte, Kylie Minogue Greatest Hits turnéján egyedüli előzenekarként is szerepeltek. További info: http://www.melodyclub.com/.

2009. június 18., csütörtök

Pitbull - Hotel Room Service

Végre megérkezett hivatalosan is hazánkba az Amerikában már nagy népszerűségnek örvendő, nemrég a Sony Musichoz leszerződött Pitbull minden klubból nélkülözhetetlen zenéje. Legújabb party slágeréhez Mr. 305 és slágergyáros producere, Jim Jonsin felvisz néhány jó csajt a szobájába egy kis "Hotel Room Service"-re. Folytatva a tőle megszokott klasszikus klubslágerek samplingelését, az új dalban Pitbull ritmusaira a Nightcrawlers 1995-ben slágerré vált "Push The Feeling On" című dal alapjai kerültek - az emlékezetes dallam bizonyára mindenkinek ismerős lesz már az első meghallgatás után. Pitbull ezzel a dallal minden bizonnyal tovább növeli majd "Krazy" és "I know You Want Me (Calle Ocho)" című slágereivel megszerzett népszerűségét - immáron a rádiókban is! A dalhoz készült videó június végére várható, "Rebelution" című albuma pedig augusztusban lát napvilágot világszerte. További info: http://www.myspace.com/pitbull.

2009. június 17., szerda

Paloma Faith - Stone Cold Sober

A neo-soul irányzat egyik legkülönlegesebb előadója, Paloma Faith mutatkozik be most, aki debütáló dalával, a Stone Cold Soberrel már hatalmas sikereket ért el Nagy-Britanniában. A kislemez megjelenését 4 hónappal (!) kellett korábbra hozni, mert a rádiók olyan gyorsan felvették dalát a játszási listáikra, hogy az néhány hét alatt a legmagasabb rotációig jutott. A dal egyébként már #5 a brit rádiós listán, és egyre följebb lép hétről hétre. Az énekesnő félig spanyol, félig angol származású, és már eddig is ismert volt londoni underground művészi körökben, korábban dolgozott bűvész segédként, képzett kortárs táncművész, a főiskolát színész szakon végezte, melynek köszönhetően kipróbálta a színészetet és börleszk showkban is szerepelt. A zenét végül azután választotta legfőbb foglalkozásának, miután sikeresen utánzott egyik showjában több blues és soul énekest is - később pedig megtalálta saját hangját és stílusát. Paloma Faith különleges hangi- és képi világát, melyre hatással voltak korábbi munkái is, jól mutatja a dalhoz készült első videoklipje, valamint az albumhoz készített lenyűgöző fotósorozat is. Sokat mondó, "Do You Want The Truth Or Something Beautiful?" című debütáló albuma 2009. szeptember 21-én lát napvilágot világszerte. További info és videoklip: http://www.myspace.com/palomafaith.

2009. június 16., kedd

Richgirl - He Aint Wit Me Now (Tho)

Bemutatkozik a Richgirl, azaz Audra, Brave, Lyndriette és Seven! A vadiúj, dögös lánycsapat nemrég szerződött a Jive Recordshoz, fő producerként pedig az a Rich Harrison áll mögöttük, akinek olyan nemzetközi slágereket köszönhetünk már, mint a "Crazy In Love" Beyoncétől, a "Soldier" a Destiny's Childtól vagy épp a "One Thing" Amerietől. Bár a négy vadító csaj az Egyesült Államok különböző részeiből származik, mégis mindannyian ugyanazzal a szenvedéllyel vetik magukat a zenélésbe és a szórakoztatásba, ráadásul önállóan is megállnák a helyüket hangi adottságaik alapján. A Richgirl debütáló albuma idén ősszel jelenik meg! A "He Ain't Wit Me Now (Tho)" dalhoz már a videoklip is elkészült, melyet az a Ray Kay rendezett, aki a Destiny's Child "Soldier" és Lady Gaga "Poker Face" című klipjeit is rendezte. A lányokat hallgatva (és elnézve) nem kétséges, hogy zenében gazdag jövő áll még előttük! További info: http://www.myrichgirl.com, videoklip: http://myplay.com/videos/richgirl/he-aint-wit-me-now-tho.

2009. június 10., szerda

Aloha From Hell - No More Days To Waste

Bemutatkozik a német rockzene legújabb generációja, az Aloha From Hell (Vivi, Moo, Andy, Feli és Max), mely 2007-ben iskolai bandaként indult a német Bravo magazin, a Sony Music és a Nokia által kiírt versenyre. 500 zenekar jelentkezett, akik közül az Aloha From Hell került ki győztesen. 100.000 ember előtt vehették át a BRAVO Év Felfedezettje díjat a Brandenburgi kapunál Berlinben. Azóta hihetetlen sikereket értek el hazájukban: két top30-as kislemez, több mint 1 millió MySpace látogató, 5 millió videomegtekintés YouTube-on, 38 élő koncert országszerte és 30 nemzetközi koncerten előzenekarként való szereplés, idén jelölték őket a német Bravo Otto Év Együttese díjra, illetve megnyerték a német VIVA Comet Év Felfedezettje díját is! Jelenleg Japánban tartózkodnak, ahol már szintén nagy népszerűségnek örvendenek, olyannyira, hogy egyik videoklipjüket is ott forgatták le. A csapat azonos című debütáló albuma 2009. június 8-ától már hazánkban is kapható! Videoklip: No More Days To Waste, további info: http://www.alohafromhell.de/.

2009. június 3., szerda

Jordin Sparks - Battlefield

Jordin Sparks új, Battlefield című második stúdióalbuma július 20-án lát napvilágot. Az új album első kislemez dala, a címadó Battlefield múlt héten a legtöbb helyen indult dal volt az amerikai pop rádiókban. A dalt nemrég az American Idol műsorában mutatta be az énekesnő, ugyanott, ahol karrierje is elkezdődött, miután megnyerte a hatodik szériát.
"Számomra a Battlefield (Harcmező) cím az erőt és a kitartást jelenti. A dolgok egyik percről a másikra rosszra fordulhatnak, legyen szó családról, barátokról vagy munkáról; a kedvenc sorom a dalban a "you better go and get your armor" (jobban teszed, ha mész és felfegyverzed magad), mert ez arra figyelmeztet, hogy készülj fel erre az eshetőségre is, hogy azután le tudd győzni."
"Úgy gondolom, hogy az új albumon az összes dal és téma a kitartásról szól, melyre szükség van az életben, a szerelemben, és ahhoz is, hogy hű tudj maradni önmagadhoz." A Battlefielden Jordin Spark egy egész hadseregnyi híres producerrel és dalszerzővel dolgozott együtt, köztük Dr. Luke, T-Pain, a címadó dalt is jegyző Ryan Tedder, Stargate és sokan mások. Az első dal klipjét Philip Andelman rendezővel forgatták Kaliforniában, mely június közepére várható.
Jordin Sparks csupán 19 éves volt, amikor két éve megjelentette első albumát, melyen olyan slágerek szerepeltek, mint a "Tattoo", a Grammy-díjra is jelölt "No Air" vagy a "One Step At A Time". Jordin Sparks nyáron a Jonas Brothers 52 állomásos észak-amerikai turnéjának vendégfellépője is lesz. További info: http://www.jordinsparks.com/.

2009. május 27., szerda

Kelly Clarkson - I Do Not Hook Up

Megérkezett Kelly Clarkson második slágere a márciusban megjelent All I Ever Wanted című új albumáról! Az új kislemez dal szerzője nem más volt, mint Katy Perry és Kara DioGuardi, a producer pedig Howard Benson. A tempós dal hasonló sikerre számíthat, mint a My Life Would Suck Without You, Európában már a 65. legjátszottabb dal, míg az USA-ban a 13. pozíciót foglalja el jelenleg a Top40 listán, s hétről hétre egyre feljebb ugrik. A dalhoz már rádiós és klub remix is készült az Ashanti Boyz közreműködésével. Az I Do Not Hook Up videoklipje a héten debütál a VIVA-n! További info: http://www.kellyofficial.com/, videoklip: http://www.ujzene.hu/?name=zene&zene_id=287.

2009. május 25., hétfő

Livvi Franc - Now I'm That Bitch

A félig barbadosi, félig brit származású 21 éves, fotómodellnek is beillő Livvi Franc debütáló albumán, mely 2009 őszén kerül a boltokba, Livvi társ-szerzőként is szerepel a legtöbb dalban, s egy sor híres dalszerzővel és producerrel dolgozhatott együtt. Ellenállhatatlan első nemzetközi kislemezét, a klubokban is nagy sikerek elé néző ’Now I’m That B.I.T.C.H.’ (mely a Being In Total Control of Herself betűszava) dalt Salaam Remi (Amy Winehouse) készítette. A lemezen dolgozott még JR Rotem (Rihanna, Sean Kingston), Future Cut (Lily Allen), Greg Kurstin (Lily Allen, Kylie Minogue, Natasha Bedingfield), és RedOne (Lady Gaga) is. További info: http://www.myspace.com/livvifranc.

2009. május 13., szerda

P!nk - Please Don't Leave Me

Bár a Sober még erősen tartja magát hazánkban és Európában is, P!nk következő slágergyanús dala, a Please Don't Leave Me már szintén Top10-ben szerepel az európai rádiós listán. A dal a hozzá készült videoklipjéről "híresült" el, mely a P!nktől megszokottnál is meghökkentőbbre sikeredett (bár a saját magával szeretkező P!nk sem volt túl átlagosnak mondható a Sober videójában), így több országban is csak cenzúrázott változatát hajlandóak vetíteni a zenecsatornák. A dalt, mely messze nem a legutolsó sláger a Funhouse című korongról, már élőben is megcsodálhatta a magyar közönség a márciusi fergeteges koncert alkalmával. A videoklip hamarosan látható lesz a VIVA-n/MTV-n is. További info: www.pinkspage.com, videoklip: http://www.ujzene.hu/?name=zene&zene_id=278.

Bruce Springsteen - The Wrestler

2009. május 21-én mutatják be a hazai mozik a Mickey Rourke főszereplésével készített "A pankrátor" című filmet, melynek Golden Globe-díjjal jutalmazott főcímdalát Bruce Springsteen szerezte. A dal a januárban megjelent "Working On A Dream" című albumán hallható, mely hazánkban #2 pozícióban nyitott az albumlistán, Bruce Springsteen karrierjének eddigi legjobb magyarországi helyezésével. További info: http://www.brucespringsteen.net/, videoklip: http://www.ujzene.hu/?name=zene&zene_id=266.

2009. május 7., csütörtök

Daughtry - No Surprise

Megérkezett a Daughtry vadonatúj kislemez dala, mely tegnap debütált élőben az American Idol műsorában és amely a július 14-én megjelenő Leave This Town című új albumuk felvezető dala is egyben. A dalhoz készülő vidoklip május végén érkezik a zenecsatornákhoz. Az új album producere ismét Howard Benson volt (All-American Rejects, My Chemical Romance), aki debütáló lemezüket is jegyzi, mely Amerikában a 2007-es év legtöbb példányszámban elkelt albuma volt, #1 pozícióban nyitott a Billboard albumlistán, 4X platina státuszt ért el, ez volt a Soundscan történetének leggyorsabban fogyó debütáló rock albuma, Grammy-díjra is jelölték és több mint 5 millió példányban kelt el világszerte. Az új dal írásában Chris Daughtry mellett a Nickelbackes Chad Kroeger is részt vett. További info: http://www.daughtryofficial.com/.

2009. május 5., kedd

Gossip - Heavy Cross

Egy fülbemászó rocksláger a Gossip nevű új amerikai indie formációtól, melynek énekesnőjét garantáltan soha nem fogod összekeverni mással! Music For Men című debütáló albumuk júniusban érkezik, a producer Rick Rubin volt! További info: www.thegossipmusic.com, a video hamarosan érkezik, addig is egy korábbi koncertfelvétel: http://myplay.com/videos/gossip/standing-in-the-way-of-control.

Steve Appleton - Dirty Funk

Steve Appleton egy 19 éves, tehetséges brit előadó, akiről még sokat fogunk hallani, hiszen amellett, hogy jóképű, gitáron és zongorán is játszik, saját maga szerzi dalait és producerként is tevékenykedik, 15 éves kora óta lép fel különböző koncerteken. Ráadásul a Dirty Funk lesz a zenéje a Smart autók európai TV reklámjának is. When The Sun Comes Up című albuma a nyáron érkezik. További info: http://www.steveappletonmusic.com/, video: http://www.youtube.com/watch?v=sYRu3JNkpU4.

Maxwell - Pretty Wings

A 35 éves soul/r&b énekes Maxwell negyedik stúdióalbumát, a BLACKsummers’night-ot felvezető első kislemezdal a Pretty Wings. A 2001. után visszatérő énekes vadonatúj albuma júliusban érkezik. További info, video: http://www.musze.com/.

2009. április 25., szombat

Eros Ramazzotti - Parla Con Me

Eros Ramazzotti vadonatúj dalában megvan minden összetevő, mely Eros igazi védjegyévé vált: érzelem, latinos hangzás, gyors tempó és káprázatos előadásmód. Az új dal („Beszélj hozzám”) az emberek közötti valódi kommunikáció hiányáról szól, melyet a jelen kor technológiája a „Facebook”-okra és „Blackberry”-kre szűkít. Ez a mondanivaló még inkább megjelenik a Los Angeles belvárosában készült zseniális videóban is. A John Shanks producer által készített első kislemez dal Eros május 25-én megjelenő új „Ali E Radici” című albumát vezeti fel. Eros a Sony Music legtöbb albumot eladott nem angol nyelvű előadója Európában, sikere már 20 éve töretlen, eddigi 10 albumából már több mint 50 millió példány talált gazdára. 2008-ban hazánkban az év 3. legjátszottabb dala Eros nevéhez fűződik ("Non Siamo Soli"), így ez az új dal is hasonló sikerre számíthat! További info: http://www.ramazzotti.com/, video: http://tv.repubblica.it/copertina/anteprima-eros-ramazzotti/31991?video.

2009. április 17., péntek

Kasabian - Fire

2009. június 8-án jelenik meg a brit alternatív rockzenekar, a Kasabian legújabb albuma, mely a West Ryder Pauper Lunatic Asylum címet fogja viselni. A "Fire" a 2007-ben hazánkba is ellátogató banda első kislemezdala az új korongról. Az együttes bevallása szerint az új album olyan, mintha egy képzeletbeli film zenéje lenne, és maga az album címe is egy 1800-as években működő angol elmegyógyintézet nevéből származik. Ehhez a dalhoz videoklip még nem készült, de az új lemezről már látható a "Vlad The Impaler" című, igencsak horrorisztikusra sikeredett video, melyben Drakulával is találkozhatunk. Az új album egy másik dalát, az "Underdog"-ot pedig hamarosan egy TV reklám zenéjeként hallhatjuk, ugyanis a Sony ezt a dalt választotta Bravia televízióinak európai hirdetéséhez. További info: www.kasabian.co.uk.

2009. április 8., szerda

Sean Kingston: Fire Burning

Megérkezett az igazi tavasz és vele együtt Sean Kingston, a "Beautiful Girls" sztárjának vadonatúj dala is, mely igazi nyári slágernek és klubkedvencnek ígérkezik. A valóban "forró" kislemezdalt nem egészen 3 hete készítette Red One producerrel, aki többek közt Lady Gaga "Just Dance" című dalának is a producere volt. A Fire Burning Sean Kingston augusztusban megjelenő új, Tomorrow című stúdióalbumát vezeti fel. A dalban egy teljesen új hangzásvilágot ismerhetünk meg, mint amit eddig megszokhattunk tőle, de néhány jellegzetes vonás azért megmaradt, amitől Sean Kingston továbbra is nagy sláger lesz! További info: http://www.seankingston.com/, az új video május elején érkezik, régebbi videok: http://myplay.com/videos/sean-kingston.

2009. április 7., kedd

Britney Spears: If U Seek Amy

Itt van Britney Spears botrányosan jó legújabb slágere, mely egyben a rajongók kedvence is a Circus című lemezről. Britney ezúttal is hű maradt önmagához, hiszen több szülő is nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy gyermekük a "F.U.C.K. M.E." szavakat énekli, melyet cselesen elrejtettek a dal címében, és csak a refrén szövegét olvasva válik világossá, mit is jelent valójában ("All of the boys and all of the girls are beggin' to If U Seek Amy"). A VIVA/MTV-n A rotációban forog ehéttől a vadiúj videoklip! További info: http://www.britneyspears.com/, video: http://myplay.com/videos/britney-spears/if-u-seek-amy.