2010. július 26., hétfő

Apocalyptica feat. Gavin Rossdale: End Of Me

Három évvel legutóbbi stúdiólemezük, a "Worlds Collide" után, a finn Apocalyptica megjelenteti következő, várva várt hetedik stúdióalbumát, a "7th Symphony"-t. Az album nagy részének Joe Barresi (Tool, Queens Of The Stoneage, Bad Religion etc.) volt a producere, míg két dalt Howard Benson (My Chemical Romance, Motörhead, Papa Roach) jegyez.
Az első kislemezdal, a Gavin Rossdale (a brit alternatív rock banda, a Bush énekesének) közreműködésével készített "End Of Me". Az albumon néhány további kiemelendő vendégelőadó is szerepelni fog: a Slayer dobosa, Dave Lombardo a “2010” című dalban, Joseph Duplantier, a francia Gojira nevű metál banda énekese és gitárosa a "Bring Them To Light"-ban, Lacey Sturm, a Flyleaf énekese a "Broken Pieces"-ben, míg a "Not Strong Enough"-ot Brent Smith (Shinedown) énekli.
"Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az Apocalyptica, mely az egyik leginnovatívabb banda a rock műfajban, ismét a Sony Musicnál jelenteti meg új lemezét – mely ismét egy tökéletes album tőlük, és nem csak a klasszikus Apocalyptica elemeket hallhatjuk majd rajta újra, hanem néhány nagyon érdekes együttműködést is." – mondta Willy Ehmann, a Sony Music Németország alelnöke.
Eddigi karrierjük során, mely 1996-ban kezdődött a "Plays Metallica By Four Cellos" című albummal, Eicca Toppinen, Paavo Lötjönen, Perttu Kivilaakso és Mikko Sirén eddig 6 albumot jelentettett meg a világ 70 országában, melyek több mint 4 millió példányban keltek el világszerte. Az utolsó két korong, az "Apocalyptica" (2005) és a "Worlds Collide" (2007) bekerült a legtöbb európai ország albumeladási listájának Top10-ébe is. Ezen felül a "Worlds Collide" volt az első lemez a banda életében, mely felkerült az amerikai Billboard albumlistára is. Az Apocalyptica albumai arany illetve platinalemez státuszt értek el szinte az összes európai országban.
Az új album bemutatására a csapat a világ számos tájára ellátogat turnéjával 2010-ben és azután. További info: www.apocalyptica.com.

Manic Street Preachers: It's Not War (Just The End Of Love)

It's Not War (Just The End Of Love) a címe a Manic Street Preachers első kislemezdalának, mely tizedik stúdióalbumukon, a "Postcards From A Young Man" című lemezen fog megjelenni 2010. szeptember 20-án.
Bejelentették az album dallistáját is, melyből kiderül, hogy több közreműködő művész is szerepelni fog a lemezen: Ian McCulloch a "Some Kind of Nothingness" című dalban énekel, John Cale zongorázik az "Auto-Intoxication"-ben, és Duff McKagen basszusgitározik az "A Billion Balconies Facing The Sun" című felvételen. A Manics basszusgitárosa, Nicky Wire énekel a "The Future Has Been Here 4 Ever", aki a dobos Sean Moore követ trombitán. A "Postcards..." a tavaly megjelent "Journal for Plague Lovers" albumot követi a sorban, de zeneileg nagyon különbözik attól, sokkal inkább hasonlít a "Send Away The Tigers"-re és az "Everything Must Go"-ra, szemérmetlenül szárnyaló refrénjeivel, vonósokkal és goszpel kórussal. Az albumot Cardiffban rögzítették Dave Eringa producerrel, míg a keverést Chris Lord Alge végezte Amerikában. További info: www.manicstreetpreachers.com.

2010. július 22., csütörtök

Alexandra Burke: Start Without You

Követve Nagy Britanniában #1 airplay helyezést elért „All Night Long” című slágerét, megérkezett Alexandra legújabb slágere, a nyári hangulatú „Start Without You”, melynek refrénje akár egy ’80-as évek beli diszkóslágeré is lehetne, miközben tradícionális reggae és power-pop elemeket is felfedezhetünk benne. A dalt ismét a szuper-producer RedOne jegyzi, a szerzők között pedig megtaláljuk a svéd Kristian Lundint (Britney Spears, Backstreet Boys, N’ Sync, Celine Dion) is. A dalban egy nagyon laza jamaikai-amerikai reggae és hip-hop művészt is hallhatunk közreműködőként, Laza Morgant, aki a legendás Morgan család tagja („The Royal Family of Reggae”). A „Start Without You” Alexandra „Overcome” című albumának őszi deluxe kiadásán lesz megtalálható. A dalhoz már leforgatták a videoklipet is, melyet hamarosan be is mutatnak. Addig is egy kis részlet a forgatásból: http://www.youtube.com/watch?v=c-CF5ARWACI. További info: http://www.alexandraburkeofficial.com.

2010. július 21., szerda

Hurts: Wonderful Life

A modern klasszikus brit duó, a Hurts egy dilemmából született meg. Theo & Adam először egy kocsma előtt találkozott Manchesterben, amikor kettőjük baráti társasága nézeteltérésbe keveredett egymással. A két oldalvonalon állva, szembesülniük kellett azzal a döntéssel, hogy csatlakoznak a tetlegességig fajuló vitához, vagy elkezdenek beszélgetni egymással - ők az utóbbit választották. Ekkor kezdték felfedezni közös vágyukat a pacifizmus és a zenélés iránt. Mindkettőjük különleges szakértellemmel járult hozzá az együttműködéshez, és a duó lendülete elnyerte a tetszésüket – illékonyságot és kontrasztot adott a munkájuknak, és képessé tette őket valami olyan elérésére, melyet önállóan képtelenek lettek volna elérni.
A Hurts úgy jellemzi zenéjét, mint “érzelmes elektronika”, és ”reményteli zene egy reményvesztett helyről”. Olyan művészek által inspriálva, mint Prince és a Depeche Mode, folyamatosan hajszolták a tökéletes dalról szőtt álmukat – melynek szerintük két fontos összetevője van, a jó dallam és az egyszerű üzenet, melyek együtt univerzális vonzerővel bírnak (mely nagyon fontos a Hurts számára). Dalaik melankólikusak és gondolkodásra ösztönzők, mégis epikusak, felemelők és reménnyel telik számos esetben.
Több van a Hurtsben, mint zene, és bár ez a legfontosabb részük, olyan világot építettek ki maguk köré, mely kapcsolódik a művészetekhez, filmekhez, divathoz és az underground elemeihez is. Egyedülálló imidzsüknek és a vizuális (főként az online) médiumok hatásos használatának köszönhetően már most is könnyen megtalálják szerte a világon rajongóikat, akiket kíváncsivá tesz a titokzatos kettős, így egyre többet akarnak belőlük.
A Hurts igyekszik érzelmi választ kiváltani belőlünk mindennel, amit csinálnak – legjobb példa erre a Wonderful Life (http://www.youtube.com/watch?v=Kuwdw7KmGwA) saját készítésű, fekete-fehér videoklipje, melyet tavaly töltöttek fel a netre. Bár a táncosnő látványától kényelmetlenül érezhetjük magunkat, lehetetlen máshová nézni; önkéntelenül is kíváncsi leszel, és eltűnődsz azon, hogy mi lehet a története, mi van emögött. Ahogy ez jellemző is a Hurts “a több kevesebb” szemléletére, csak ezt az egy klipet tették fel tavaly a YouTube-ra, hogy ezzel is minimalizálják a megjelenésüket és mégis különlegessé tegyék azt már a kezdetektől fogva, így téve kiváncsivá, érdeklődővé az embereket, hogy még többet akarjanak. A stratégia úgy tűnik bevált, hiszen a videót már egymillióan nézték meg a YouTube-on eddig.
Másképp csinálni a dolgokat szintén egy fontos része a Hurts világképének. Ez látható élő fellépéseik minden aspektusában is, a koncerthelyszín választásuktól (leges legelső londoni fellépésük helyszínéül például egy gyönyörű, régi, isten háta mögötti táncos mulatóhelyet választottak Kelet-Londonban) a háttérénekes kiválasztásáig (aki tudatosan egy operaénekes volt, mely rendkívüli módon hatásosnak bizonyult), és a hitükben, hogy jobb egyetlen különleges showt csinálni, mint tíz teljesen átlagosat.
A Hurts elegáns, rejtélyes és stílusos. High-end és intelligens, mindig van valamilyen mondanivalója, messze nem hasonlítanak a mai pop előadókra. Ellen fognak állni a fárasztó kapcsolatok és hálózatok világában, azzal, hogy külöcök, távolságtartók és klasszikusok lesznek, miközben részesei lesznek egy olyan közösségnek, mely a művészetek minden eleméhez hozzányúlnak, és arra bátorítják a zenerajongókat és feltörekvő művészeket, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
Habár a 80’-as évek hatása tagadhatatlan, ez mégsem egy nosztalgikus utazás – a Hurts szeretné újradefiniálni a brit popzenét és stadionokat megtöltő zenét készíteni az új generáció számára. Végül is ők egy mainstream banda – pop, de mégis hiteles. A Hurtsnél nem merülhet fel az a probléma, hogy ők legyenek-e a világ legnagyobb bandája, vagy épp a legintelligensebb.
A szeptember 6-án megjelenő “Happiness” című albumot a szuper-producer Biff Stannarddal (Kylie, Sophie Ellis-Bextor, Spice Girls, Will Young) készítették.

A Wonderful Life című dal már a #92 pozíciót foglalja el az összesített európai rádiós listán is. A „Wonderful Life” múlt héten a brit Radio 1-on a „Hét Felvétele” (Record Of The Week) volt, és ezen a héten várhatóan már C rotációba is kerül. A dal a német slágerlistán is egyre följebb kúszik, múlt héten már a #19 helyezett volt. Máshol szintén jól indult a dal, Finnországban múlt héten a legmagasabb új belépő volt az irplay charton az #55 pozícióban (ahol a Better Than love még mindig a Top50-ben található), az osztrák O3 és a svéd P3 is felvette játszási listájára. Dániában a dalt már korábban elkezdték játszani a rádiók, itt egészen a #2 pozícióig jutott.
Mindemellett a Better Than Love is még jól muzsikál számos országban, Olaszországban #37, míg Dániában #35 az airplay listán. Svédországban, Norvégiában, Svájcban, Írországban, Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban és a Benelux országokban szintén erős helyezéseket ért el.
A dalhoz készült új videoklip augusztusban az MTV Push támogatását fogja élvezni, melynek köszönhetően 120 alkalommal fog forogni a klip egy hónap alatt, további extra tartalmak kíséretében. További info: http://www.informationhurts.com/.

2010. július 20., kedd

The Script: For The First Time

A dublini származású Danny O’Donoghue, Mark Sheehan és Glen Power – ismertebb nevükön a The Script – új lemezzel tér vissza, mely a 2008-as, 1,8 millió példányban elkelt azonos című, nemzetközileg is sikeres debütáló albumukat követi a sorban.
A „Science & Faith” messze nem egy nehéz második album, rabul ejtő elegye a hip-hop ritmusoknak, a hullámzó, fülbemászó dallamoknak és a szívbe markoló, valós történeteken alapuló dalszövegeknek, Danny mézédes, lélekkel teli énekével, mely magasan ível a hatalmas, himnikus refréneken át.
Dalszerzés közben a Londonban élő trió megtapasztalta, hogy a súlyos, érzelemmel teli mini eposzok sűrűn és gyorsan tűntek fel egymás után. Ott van például az „Exit Wounds”, mely azokra a sérülésekre emlékeztet, melyeket zátonyra futott kapcsolataink okozhatnak, és a „You Won’t Feel A Thing”, mely szerint csak akkor védheti meg az ember szeretteit, „ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait”.
Hatalmas sikereiket követő dublini visszatérésük arra sarkallta Dannyt és Markot, hogy megírja a „For The First Time”-ot (mely az első kislemez dal is egyben), miután lesújtva érezték magukat, hogy barátaik sorsa sokkal sivárabb lett Írország gazdasági krízise miatt.
„Az embereket megszabadítják mindenüktől, a munkájuktól, az otthonuktól és a bútoraiktól, így aztán kénytelenek ismét olcsó borokat inni, a földön ülve vacsorázni, és olyan, mintha csak most találkoznának egymással az első alkalommal. Visszatérve a valóságba, olyan mintha teljesen csupaszon állnál a másik ember előtt. Ez az érzés nagyon megrázott minket. Rögtön meghatározta a mondanivalónk tónusát, érzelmileg.” – mondja Danny.
Az album további kulcsnótái közé tartozik még a „Nothin”, mely egy alkohol mámoros, összetört szívű ember elvesztett szerelméhez intézett telefonhívásáról szól („mindannyian átéltük már ezt” – mondja Danny). Aztán ott van az „If You Ever Come Back”, mely szerint mindig nyitva kell hagyni az ajtót, hogy szerelmünk visszatérhessen hozzánk, és a címadó felvétel, a „Science & Faith”, mely továbbviszi a szerelem elsőbbségét az általános egyenletben.
„Megpróbálunk mindig olyan szinten támadni mindezen témákkal, amivel még optimisták maradhatunk.” – hangsúlyozza Danny. „A legösszetettebb érzelmekkel foglalkozunk a lehető legegyszerűbb módon, ez az, amivel mi megküzdünk ezekben a dalokban.”
„Első hallásra az, hogy csak a téma számít, talán sivárnak hangzik.” – teszi hozzá Mark. „De úgy gondolom, hogy írnek lenni mindig egy halk reménnyel jár. És meg tudsz birkózni dolgokkal. Az ír emberekkel, mindegy milyen rosszra fordulnak a dolgok, mindig össze tudod szedni magad, és tovább tudsz lépni.”
Többek közt a „We Cry”, a „Breakeven” és a „The Man Who Can’t Be Moved” című slágerekkel, a 2008-as „The Script” című debütáló lemezük egyenesen a #1 pozícióban landolt a brit és ír albumlistán, melynek hatására Paul McCartney személyesen kérte fel őket amerikai stadion turnéjának előzenekarává. Az album háromszoros platinalemez lett Nagy Britanniában, nyolcszoros platina Írországban és platina Ausztráliában. Amerikában már 2,2 millió kislemezt adtak el, és tavaly ősszel teltházas turnét is adtak az Államokban, ahol az év legtöbbet játszott Hot AC formátumú dala a „Breakeven” volt. Angliában a „The Many Who Can’t Be Moved” #1 airplay sláger volt. Ennél kevesebbet a „Science & Faith” albumtól se várjunk.
A The Script Danny O’Donoghue-ból (ének/billentyű), Mark Sheehanből (gitár) és Glen Powerből (dobok) áll. További info: www.thescriptmusic.com.

2010. július 19., hétfő

John Legend & The Roots featuring Common and Melanie Fiona: Wake Up Everybody

John Legend & a The Roots egy új, szenvedélyes ajándékkal lepi meg rajongóit, mely nem más, mint a „Wake Up!” című album. A közelgő lemez, melyet a Sony Music ad ki 2010. szeptember 20-án, érzelmes, ’60-as, ’70-es évek beli dallamokat vonultat fel, melyek a tudatosságról és öntudatosságról, az elkötelezettségről szólnak - ezzel is arra ösztökélve a hallgatóságot, hogy „ébredjen fel!”.
Az R&B énekes Legend és a The Roots hip-hop csapat a 2008-as, történelmi jelentőségű amerikai elnökválasztási kampány hatására úgy érezték, akcióba kell lépniük. Először csak egy közös kislemezt terveztek, de aztán gyorsan egy szenvedélyes albummá fejlődött az anyag, mely változást, reményt és aktivizmust fejez ki - nem csupán egy konkrét pillanatot örökítve meg, hanem hosszabb távon megőrizve mondanivalóját, függetlenül a politikai légkörtől.
Az így elkészült album 11 tökéletes dalt vonultat fel gospel, rock és reggie dallamokat ötvözve hip-hoppal. Az albumon olyan ismerős számok feldolgozásaival találkozhatunk majd, mint a „Wholly Holy” Marvin Gaye-től és a „Little Ghetto Boy” Donny Hathaway-től, néhány olyan, kevésbé ismert dalok kíséretében, mint Baby Huey és a Babysitters „Hard Times” című dala és a „Hang On In There” Mike James Kirklandtől.
Legend szerint „ezek a dalok most is nagyon relevánsan hangzanak”. „A legtöbbjükön nem változtatnád meg a szöveget se. A „Wake Up Everybody”-nak (mely az album első kislemeze Melanie Fiona and Common közreműködésével) 4 versszaka van: az első egy általános megállapítás, a második az oktatásról, a harmadik az egészségügyről, míg a negyedik a környezet jobbá tételéről szól. Nincs szükség módosításokra”.
„Amikor ezek a dalok íródtak, az emberek lélekben még sokkal inkább összhangban voltak” - mondja a The Roots dobosa és zenei igazgatója, Ahmir “?uestlove” Thompson. „A polgárjogi érában ez az egész még új volt, és megvolt az az érzés, hogy ’igen, egyszer, talán mindannyian szabadok leszünk’. 2010-ben ez nincs jelen.”
Az album egy új, saját szerzeményt is tartalmaz majd, Legend „Shine” című dalát, mely az Oscar-díjas rendező, Davis Guggenheim hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmjében, a „Waiting For Superman”-ben is szerepel. A dal „Stevie Wonder és a gospel talákozásaként” jellemezhető, mely tisztán kifejezi ennek a különleges közreműködésnek az erősségét. A „Wake Up!” egyesíti Legend kifejező, érzelmekkel teli hangját azokkal a funky elemekkel, amelyeket csak a The Roots képes biztosítani.
John Legendet és a The Roots-ot összehozni egy ennyire inspiráló közreműködésben annyira logikusnak tűnik, hogy meglepő is, eddig miért nem álltak még össze korábban. John Legend hatszoros Grammy díjas előadóművész, akinek eddigi mindhárom albuma vezette a Billboard R&B albumlistát, és aki olyan előadókkal énekelt már együtt, mint Kanye West, Jay-Z, Alicia Keys és a Black Eyed Peas. A The Roots – akik jelenleg a Late Night with Jimmy Fallon című műsor házi bandájaként láthatóak esténként – eddig kilenc, kritikusok által is elismert stúdió albumot dobott piacra (többek között a nemrégiben megjelent „How I Got Over”-t), és újradefiniálták az élő zene és a hip-hop kapcsolatát.
További információk a „Wake Up!” albumról, valamint John Legend & a The Roots „Hard Times” című dalukhoz rögzített exkluzív, élő videója a www.JohnLegend.com oldalon található.
A "Wake Up Everybody" című dalhoz készített videoklip augusztusban fog debütálni, a "Monday Morning" és "Bang Bang" című dalokból ismert Melanie Fiona közreműködésével.

Train: If It's Love

Az eddig több mint 13 országban (köztük Ausztráliában, Belgiumban, Kanadában, Németországban, Indonéziában, Írországban, Kóreában, Malajziában, Hollandiában, Új Zélandon, Nagy Britanniában, Svájcban és Magyarországon) #1 slágerré vált Hey, Soul Sister után itt a Train második kislemezdala a tavasszal megjelent "Save Me San Francisco" című új albumukról. A dalhoz készített videoklipet a Fall Out Boyos Pete Wentz rendezte: http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=104910616. További info: http://www.trainline.com/.

2010. július 14., szerda

Zaz: Je Veux

A fiatal és bájos Zaz (Isabelle Geffroy) azonos című debütáló albuma májusban jelent meg Franciaországban, és a kritikusok máris ódákat zengenek róla, ráadásul “Je Veux” című gypsy jazz slágere már Európa más területein is hódít, nem véletlen, hogy jelenleg is az összesített európai rádiós lista Top40-ében található. Az albumon, mely Magyarországon augusztus 2-től lesz CD-n is elérhető, hasonló francianyelvű kis csodákat hallhatunk majd.
További info: http://www.myspace.com/zazofficiel, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=Og69qh-9G2Y.

2010. július 13., kedd

Lissie: When I'm Alone

A fülbemásző felvezető nóta, az „In Sleep” után megérkezett Lissie második kislemezdala, a „When I’m Alone” júniusban megjelent debütáló albumáról („Catching A Tiger”). A dal már most népszerű több európai országban is, Németországban #39, Nagy Britanniában #16, Finnországban #18, Svájcban pedig a #30 pozíciót foglalja el a helyi airplay listákon. További info: http://www.lissie.com, videoklip: http://www.mtv.co.hu/music/artists/lissie/videos/when-im-alone-524523/.

Usher: DJ Got Us Falling In Love

Usher tavasszal megjelent „Raymond v Raymond” című albuma Amerikában már közel 1 millió példányban kelt el, a Will.i.am-mel készített „OMG” című r’n’b sláger pedig több hetet töltött a Billboard Hot100 lista élén. Következő, „DJ Got Us Falling In Love” című 100%-os slágerével Usher az európai piacot célozza meg. A dalt a slágergyáros Max Martin szerezte, és Pitbull is közreműködik benne. A dal 7 másik vadonatúj, poposabb hangzású felvétel kíséretében illetve a „Raymond v Raymond” slágereivel kiegészítve októberben lát napvilágot Európában „Versus” címmel. A dalhoz készített videoklip is hamarosan érkezik! További info: http://www.usherworld.com.

2010. július 6., kedd

The Hoosiers: Choices

A brit The Hoosiersről 2 éve hallhattunk először, amikor Trick To Life című debütáló albumuk megjelent, legemlékezetesebb kislemezdaluk pedig a Worried About Ray volt. A fiúk augusztusban új albummal jelentkeznek (The Illusion Of Safety), és már el is készült első, fülbemászó kislemezdaluk, és a tőlük megszokott vicces videoklip is.
További info: http://www.thehoosiers.com/, videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=A3tCVc0Tlsg.